ÜDVÖZÖLJÜK!
„Minőség Eger központjában”
Éttermünk a ciszterci rend fenntartásába tartozó Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium patinás épületében Egerben, a Csiky Sándor utca és Széchenyi utca kereszteződésében, a népszerű Kepes Központtal szemben található.
Rólunk
Konyhánk elsősorban a gimnázium és a hozzá tartozó leánykollégium étkeztetési feladatait látja el.
Csapatunk tagjai, arra törekednek, hogy mind a diákokkal, mind a betérő vendégekkel megismertessék a mai magyar és nemzetközi gasztronómia különböző értékeit.
Szeretnénk, ha sikerülne megismertetni a diákokkal és a hozzánk betérő vendégekkel egy újfajta „menzaétkeztetést”, ahol kulturált, szép környezetben lehet elfogyasztani az ízlésesen tálalt ebédet.
Jelenleg minden kedves vendégünk – a diákokat is beleértve – kétféle menüből választhat. Szeretnénk ezen szolgáltatásunkat külsős vendégeink részére a későbbiekben további menüvel kiegészíteni.
Szívesen vállaljuk különböző rendezvények (esküvők, keresztelők, bankettek, céges rendezvények stb.) teljes körű szervezését, lebonyolítását akár kitelepüléssel is.
Reméljük, ezzel a kis tájékoztatóval elnyertük tetszésüket és hamarosan vendégünkként köszönthetjük.

Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy 2023.08.01-től a következő napi menü 10:30-ig adható le.
-
2023.10.06 – Péntek Menü
„A” menü Tojásleves Túrós-tejfölös sztrapacska lilahagymával „B” menü Tojásleves Húsos lasagne, sajt -
2023.10.09 – Hétfő Menü
„A” menü Tejfölös zöldbab leves Sült csirkecomb, párolt rizs, saláta „B” menü Tejfölös zöldbab leves Pulykapaprikás, tészta köret -
2023.10.10 – Kedd Menü
„A” menü Tarhonyaleves Fokh. Sertés szelet, főtt burgonya, paradicsom mártás „B” menü Tarhonyaleves Fejtőbab főzelék, sertéspörkölt -
2023.10.11 – Szerda Menü
„A” menü Tejfölös karalábéleves Húsos káposzta „B” menü Tejfölös karalábéleves Párizsi csirkemell, sárgarépás rizs, savanyúság -
2023.10.12 – Csütörtök Menü
„A” menü Pásztorleves Sült hurka, párolt káposzta, petr. burgonya „B” menü Pásztorleves Lecsós sertés szelet, tarhonya
Étlap
Kapcsolat
3300 Eger, Csíky Sándor Utca 1
gardonyietterem@gmail.com
emerson.gardonyietterem@gmail.com
36/415-466
20/412-8468
